A Hang Világnapja

A hang szó, fizikai értelemben olyan hullámként terjedő rezgést jelent, melyet a hallószerven keresztül felfogunk, és amely ezáltal hangérzetet kelt bennünk. Foglalkozhatunk vele fizikai jellemzői alapján, a beszéd oldaláról, vagy a zene mentén. Különböző megközelítéseivel más-más tudományág foglalkozik.

A Hang Világnapja alkalmából, melyet minden év április 16-án ünneplünk, a különböző tudományterületek szakemberei a hang fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A hangra, amely meghatározza az életünket, folyamatosan körül vesz minket, sőt, mi is folyamatosan üzenünk általa a környezetünknek. A hang a társas kommunikáció egyik legfőbb alkotóeleme, a beszéd alapja. Személyiségünket, gondolatainkat, érzelmeinket mások számára is érzékelhetővé teszi.

Mindezért tehát kiemelten fontos felhívni a figyelmet a hangra. Nem csupán a létezése miatt, hanem azért is, mert számtalan módon tudunk tenni érte, hogy valóban egy életen át szolgáljon minket. Sokféle lehetőségünk van arra, hogy ápoljuk. A nyálkahártya szárazságának elkerülése ajánlott, a sok folyadék fogyasztásával (leginkább vízzel) elősegítjük a torok folyamatos hidratálást, ami hozzájárul az erőltetésmentes hanghasználathoz, továbbá érdemes kerülnünk a túlságosan hideg vagy szénsavas italok és ételek fogyasztását. A torokköszörülés elkerülése is a hangunk védelme miatt lényeges, a dohányzás és túlzott alkohol fogyasztás mellőzésével is hangunk egészségének megőrzését segítjük elő, csakúgy, mint a helyes testtartás és beszédtechnika elsajátításával, a hangunk pihentetésével, a túlerőltetés, kiabálás elkerülésével. Az egészséges életritmus kialakítása, a kialvatlanság és éjszakázások elkerülése szintén jótékonyan hat hangunkra is.

Természetesen előfordulhat, hogy hangunk nem úgy működik, ahogy szeretnénk, úgy érezzük „nem szolgál” elég jól minket. Ilyenkor érdemes szakember segítségét kérni. A foniáterek, fül-orr-gégészek, logopédusok megfelelő szakértelemmel kideríthetik a panasz okát, és jó eséllyel segíthetnek annak kiküszöbölésében. Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulnunk, ha gyakran berekedünk, hangunk használatát követően gyakran torokfájásra panaszkodunk, ha gyakori, hogy elmegy a hangunk, ha hamar elfogy beszéd közben a levegőnk, ha nehezen tudunk hangosan beszélni, vagy túl halk a beszédünk, ha a mutálás esetleg hosszú ideig elhúzódna, ha beszéd közben feszültek az izmaink, ha gyakran elcsuklik a hangunk. Ezek mind-mind figyelemfelhívó jelek arra, hogy hangunk több törődést, ápolása szakember segítségét igényli.

A Hang Világnapja alkalmából érdemes megállnunk egy pillanatra és elgondolkodunk azon, hogy életünk mennyi területén használjuk hangunkat. Reggeltől estig, a családi, kollegiális, baráti kapcsolatinkban, a munkánk során, az ügyintézések, bevásárlások alkalmával mind-mind észrevétlenül számítunk hangunk működésére, anélkül, hogy belegondolnánk. Inkább csak akkor figyelünk fel jelentőségére, ha valamilyen okból kifolyólag hiánya miatt korlátozva vagyunk. Természetesen vannak olyan betegségek, melyek átmenetileg vagy tartósan a hangképzés elvesztésével járnak, de többnyire nem ez a jellemző. Érdemes tehát figyelnünk hangunk egészségnek megőrzésére, törődnünk vele, ápolnunk azt, megtennünk minden tőlünk telhetőt, hogy a hangunk, amely hatalmas kincs életünk során, minél hosszabb ideig tudjon a megfelelő módon „szolgálni minket”.